Kilincsműködtetésű zár és működése

Annyiféle zár létezik már, hogy az ember csak kapkodja a fejét, melyiket is válassza. Cikkünkben azt szeretnénk bemutatni, hogy miért érdemes kilincsműködtetésű zárat választani, illetve pontosan hogyan is használjuk és melyek az előnyei, hátrányai.

Hogyan működik a kilincsműködtetésű zár?

A kilincsműködtetésű zárat nevezik még kilincsfelhúzós, kilincsemelős zárnak is, általában bejárati ajtóknál használják. Egyre elterjedtebb, a gyártók által leginkább alkalmazott zártípus, hiszen több ponton való zárásmódot tesz lehetővé. A kilincs felhúzásával lehet zárni a főzárat és a kiegészítő zárási pontokat. A többpontos ajtózár esetében fordul elő ez a működési elv, ugyanakkor a kulcsos vagy cilinder, cilinderműködtetésű zárak is ide tartoznak.

Zárás:
Kizárólag kilincses ajtókon alkalmazható, hiszen ezen ajtózárak működéséhez szükség van a kilincsek jelenlétére, hogy a zárdobozban lévő fogazott szerkezet feltolja, továbbá a rudakat letolja a záráshoz. Ezután a kulcs elfordításával lehet reteszelni a zárakat, avagy bezárni az ajtót. Ezután a kilincset már nem tudjuk lenyomni.

Nyitás:
Elfordítjuk a kulcsot, majd így a kilincset máris le lehet nyomni. Az ajtóra minkét oldalon kilincses veretgarnitúra kerül felszerelésre. A zárási pontok, lehetnek görgők, görgő görgős, kampók, hengeres csapok, nyelvek és a többi.

Ezeket az ajtózárakat általában bejárati ajtókhoz használjuk. Köztudott, hogy ezek vannak a leginkább kitéve a rendszeres igénybevételnek, ezért is fontos, hogy inkább a magas minőségű zárbetét mellett voksoljunk, mintsem egy gagyi, olcsó megoldást válasszunk.
A biztonság elsődleges. Teljesüléséhez ez az első lépés, vagyis az alapvető igény, hiszen napjában többször is használjuk a bejárati ajtónk, amit nyitunk, zárunk és ez nem kis kopást eredményezhet. Ellenben a jó minőségű zárbetétek évtizedekig helyt tudnak állni, viszont ha nem ilyet választunk, akkor idő előtt szükség lesz a cserélésre.

kilincsműködtetésű zár

Hogyan azonosítható be a kilincsműködtetésű zár, a többpontos zárak?

A bevéső épületzár legfőbb jellemzői:
1. A zár mérete.
2. A kilincstengely és kulcslyuk tengely távolsága.
3. A kilincs tengely és zár előlap távolsága milliméterben mérve.
4. Az előlap hossza, szélessége, formája.

Amikor SOS zárcsere kell, akkor nem árt, ha tisztában vagyunk ezekkel a jellemzőket. Persze ritka, hogy az ember magának végzi el ezt a feladatot, de nem kizárt.  Azzal nem árt tisztában lenni, hogy rengeteg változatban létezik és a méretek miatt egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kilincsműködtetésű zárat szereltetünk be, sok közülük nem állítható (ez a termék tájékoztató információk között szokott szerepelni). Az is benne van a pakliban, hogy átalakításra kell, tehát érdemes azonos típusú zárat keresni a cseréhez. Ehhez a gyártó által forgalmazott termékek logója az előlapon szerepel (EURO Elzett Multisoft Basic, ROTO, MACOM, stb.) Mi levesszük a válláról a terhet és megspóroljuk a sok macerát, amivel ez jár. Minden zárakkal kapcsolatos dologban tudunk segíteni, hiszen pontosan tudjuk, mire van szükség a különböző zárszerviz munkálatok során!

Kilincsműködtetésű zárak cseréje a Zárbarát szakembereivel:

Miért jár jól, ha minket választ? Legfőképp, mert azonnali kiszállással a helyszínen vagyunk, ahol egyből el tudjuk végezni a zárcserét. Mindegy, hogy Budapest vagy vidék, hiszen immáron a főváros mellett 19 megyében vannak jelen szolgáltatásaink! 0-24 elérhetőséget biztosítunk, vagyis non-stop rendelkezésére állunk. Hívjon minket, ha elromlott az ajtózár és nem tudnak bejutni a lakásba!

20 év szakmai tapasztalattal bánunk el minden jellegű zárproblémával, a legkisebb bajoktól a komplikáltabb esetekig, pl. többpontos zár. Rajtunk nem foghat ki egyetlen zár sem, hisz tudjuk a dolgunkat és felkészülten érkezünk a helyszínre, ahol nyomban nekilátunk a zárszerelésnek. Nem tudja bezárni az ajtót és késésben van? Nyugalom, egy órán belül visszatérhet minden a megszokott kerékvágásba egy jól működő zárral és egy nyugodt, elégedett ügyféllel!

Előfordul, hogy csak akkor hívnak minket, ha nagyon nagy a baj és sem nyitni, sem bezárni nem lehet a bejárati ajtókat. Ne várja meg, míg bekövetkezik, mert ez biztosan egy nem kívánt pillanatban jön el. Akár acél biztonsági ajtó vagy műanyag ajtó, ablak, hevederzár, netán lakatok, vasalat, vasalatok okoznak gondot, mint szakértők, kedvező feltételek mellet tudjuk elhárítani a problémát. A különböző problémákat hamarabb érzékelni lehet és egyfajta utalások arra, hogy ideje karbantartást végezni a záron. Ha például nem lehet olyan egyszerűen lenyomni vagy felhúzni a kilincset, akkor érdemes jelezni felénk, mert elképzelhető, hogy nem lesz fog kelleni a csere, hanem elegendő lesz a javítás is.

A helyszíni felmérést ingyenesen végezzük, biztonságtechnikai tanácsokat tudunk adni igény szerint, de a legfőbb erényünk, hogy gyorsak vagyunk és minőségi munkát végzünk garanciával!

Posted in Egyéb kategória.